2010 augusztus 8. | Szerző: mran
Néha olyan vacak dolgok történnek és tehetetlen vagy és rosszkedvű mert jól elszúrtál valamit és nem tudod jóvátenni.
Volt két pici degunk, apró butuska jószágok, mégis szerethetőek nagyon. És láttad, hogy az egyik valahogy nem az igazi, mintha csendesebb lenne mint szokott de amúgy semmi különös aztán tegnap este hazajössz és ott fekszik csukott szemmel és épp hogy lélegzik és ma reggel elviszed orvoshoz és az elaltatja örökre mert már csak szenvedne mert menthetetlen de lehet, hogy ha három napja elviszed még menthető lett volna. És a lányod egyfolytában zokog és akkora bűntudatod van mint a Mount Everest de már hiába, a pici állat már nincs többé, a másik pedig ott gubbaszt a ketrec sarkában és annyira egyedül van hogy szívszorító. Persze, csak egy kicsi ostoba állat volt és háromszáz forintért kapnál másikat igazán nem kéne úgy odalenni de mégis odavagy úgy sajnálod, és nem kell másik mert az nem ez te ezt szeretted. És te vagy a hibás, mert nem figyeltél oda eléggé.
Szarügy.
2010 augusztus 6. | Szerző: mran
Az élet nagy kérdései
Hová tűnt megint a csoki a fiókomból???
Most tényleg megint én ettem meg?
Lehet, hogy kicsit sok csokit eszem mostanában. Úgy látszik boldogsághormon-hiányom van. Pedig kibékültem a párommal vagy valami ilyesmi, megbékéltem a sorssal, béke van és nyugalom, nem kéne egyfolytában csokit zabálnom.
Vagy abbahagyom az édesség folyamatos tömködését a számba, vagy ráveszem magam és többet tornázom. Vagy bevállalom, hogy rövidesen olyan leszek mint egy formás húsvéti kötözött sonka, nadrágból bájosan kibuggyanó pocival. Vagy mint egy hájas vén ponty :))
Na jó, talán legyen a torna.
Nehéz dolgok ezek 🙂
Belegondolva a húsvéti sonkának nem is buggyan ki a hasa a nadrágjából asszem.
http://www.youtube.com/watch?v=yCRqK8_w6EI
Milyen jó kis zene, de ezek koncertjére sem szabad sose elmennem már, megelőzésképpen, nehogy összefussak ott valakivel aztán meg ápolhassam utána a lelkem megint. Micsoda képtelen nagy butaság, tisztára mint az oviban. Ha nem én lennék benne csóválnám is a fejem rendesen. Mondjuk így is.
Ja igen, és a Dalai lámától A boldogság művészetét olvasom. Nagyon jó.
2010 augusztus 4. | Szerző: mran
A csudába már megint milyen jó dolgokról maradok le csak azért hogy nehogy összefussak ott valakivel… úgy utálom ezt, a lányok persze mennek mindenhová, ahová régebben én is mindig, most meg csak irigykedek… ez így annyira hülye dolog, most már míg a világvilág a kisszobában fogok üldögélni a földön a sarokban? Mindig az lesz ami most, hogy bárhová mennék először lecsekkolom, hogy vajon van-e esélye, hogy ott legyen, és ha igen kihagyom? Azért ez elég képtelen helyzet lássuk be… még egy picit bátorságot gyűjtök aztán asszem rendberakom.
De amúgy egyébként szerintem nem vagyok én különösebben buta, csak mint egy átlag szőke nő, fogom ám, hogy ezügyben mekkora nagy hülye vagyok, de ha egyszer engem ez nem zavar… és nem zavarok vele mást sem, nem ártok vele senkinek, erre azért vigyázok, már magamnak sem, akkor meg miért ne. Bennem tényleg megvolt a jószándék hogy haragudjak rá, sokat egyszerűsített volna a dolgokon, de ha egyszer nem sikerül… ha meg nem megy most mit erőltessem 🙂
Mindenki
azt őrizget magában amit akar és úgy ahogy jól esik neki. Ha itt lesz
az ideje úgyis magától eltűnik majd belőle. Nem kell már sok idő hozzá
és csendben nyoma vész, ahogy a lufiból észrevétlen elszivárog a
levegő. Addig nincs baj amíg az ember nem szítja mesterségesen az
érzést, csak tudomásul veszi és elfogadja hogy hát ez bizony ittragadt,
itt van ha akarja ha nem, de nem terhel vele senkit, nincsenek irreális várakozásai vágyakozásai, és
közben azért a való világban él nem pedig valami rózsaszín elképzelt
álomködben. Épp csak néha szebben gondol valakire, mint logikus lenne.
2010 augusztus 3. | Szerző: mran
“A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy.“
No ezvan.
Mindenki azt őrizget magában amit akar és úgy ahogy jól esik neki., amíg nem árt vele másnak és magának. Ha itt lesz az ideje úgyis magától eltűnik majd belőle. Nem kell már sok idő hozzá és csendben nyoma vész, ahogy a lufiból észrevétlen elszivárog a levegő. Addig meg miért lenne baj, hogy néha szebben gondol valakire, mint logikus lenne?
Végülis hol van az megírva hogy mindig mindennek értelme kell legyen? 🙂
A szeretet nem függ attól, hogy van-e értelme.
http://www.youtube.com/watch?v=7uMGH3kHhzM&playnext=1&videos=r801UpJVMvw
2010 augusztus 2. | Szerző: mran
Azért az olyan igazságtalanság, hogy egy negyvenéves nő vénasszonynak számít, egy negyvenéves férfi meg “épp a legjobb korban van”. Pedig ebben a korosztályban lényegesen több “karbantartott”, vonzó nő van, mint férfi…
Méghogy hájas öregasszony. Ezt sikerült a fejemhez kapni, ha nem is szó szerint így. Na jó, a korom adott és nézőpont kérdése hogy sok vagy kevés, de nehogymár hibaként rója fel bárki… Meg hogy kövér? Hogy jön ez ide? Még csak most sikerült végre megint feltornáznom magam ötven kilóra… nemisértem. Egyféleképpen érteném, de nagyon remélem, hogy nem úgy gondolja, mert az azt jelentené, hogy nagyon félreértett valamit, és ha ilyen gondolkodást feltételez rólam az még sértőbb lenne rám nézve.
Persze lehet, hogy félreértem és nem nekem vagy nem úgy volt szánva, de ez azért nem annyira valószínű. Sajnos úgy néz ki, ez egy szándékos csúf gúnyolódás volt, nem más.
Nincs azzal semmi gond, ha valaki nem dobja ki a hálót a csónakból mert amit a vízben lát az nem felel meg az ízlésének. Akkor eszi azt, ami magától az ölébe ugrik, akad belőle bőven, és kedvére kiválaszthatja a legkívánatosabb falatokat, ha ez az ami számít. Szíve joga, mindenki maga tudja mi a fontosabb neki. De azért nem kéne az evezőlapáttal csapkodni a vízben hagyott fejét.
Végül abban maradtam magammal, hogy ha valaki hirtelen felindulásból sért meg valakit, az bocsánatos bűn, mindenki elveszti néha a fejét, de ha előre megfontolt szándékkal… az azért ronda dolog lássuk be. Ha valaki eltervezetten, direkte bánt meg mást az bizony szimpla rosszindulat, bármilyen sértődöttség vagy mittoménmi is az indítóok.
Tartok tőle elég nagyot tévedtem :(( Szomorúszomorú, de be kell látnom, a látszat csalt, vagy csak én voltam vak, sajnos az ember hajlamos a valóságosnál szebb lelkűnek képzelni azt aki érzelmileg megérintette. Azt hittem ez volt annyira szép út, hogy a végén normálisan, sárdobálás nélkül tudjunk lekanyarodni róla, de sajnos nem bírta ki, hogy ne döfjön hátra. Kár. Nem vártam tőle. Valamiért azt hittem, ő is szép emlékként őrzi, őriz meg. Fura, talán nem is benne csalódtam, hanem magamban, hogy ilyet hittem. Hány éves vagy te királylány… ? Most ettől vajon tényleg jobban érzi magát hogy bántott egy kicsit? Nehéz elhinni, de különben miért csinálta volna. Nem vagyunk egyformák.
Nem túl lelkesítő a tanulság: ne higgyen az ember az érzéseinek meg a megérzéseinek, azt higgye csak el, amit kézzelfoghatóan megtapasztalt, mert hatalmasakat tévedhet. Én is mekkorát puffantam mikor kiderült, hogy igaziból nem is akart tőlem semmit csak játszott velem. Pedig mennyire biztosan hittem, “éreztem” (haha) hogy ő is komolyan pont mint én, aztán persze teljesen szétkenődtem a padlón a felismeréstől hogy nemis, hónapokba telt míg felvakartam magam. Soha ne bízz meg olyanban aki nem akar a szemedbe nézni. Ja, és a másik: soha nem bízz meg egy nőben, bármilyen jóban vagytok egyébként, ha olyan férfi van a dologban, aki neki is bejön 🙁
Na még egy kicsit fortyogok magamban, de mivel önbizalmam megint a régi, illetve hálistennek valami furcsa módon sokkal nagyobb mint régen (elég érthetetlen, de tény… egy pszichológus biztos megmagyarázná, hogy ez ugyan hogy a csudába sült ki ebből a történetből, ami nem volt más mint tömény frusztráció…), szóval már nem veszem nagyon a lelkemre. Majd szégyelli ő magát miatta, amikor átlép a következő stációba. Ha meg nem nem. Szándékosan megsértett így innentől mindegy már. Sőt, tulajdonképpen segítség volt ez most nekem – ha rájössz, hogy rosszul ítéltél meg valakit, könnyebben elfelejted. És egyébként is nagyjából már túl vagyok rajta szinte.
Na mire ezt leírtam már nem is haragszom rá annyira. Végülis gyarló ember – pont mint én, ha kezdi is elfelejteni.
Vajon ha más mond rám ilyeneket, akkor is ilyen elnéző vagyok? Aligha. De mindenki máshoz oda tudnék menni belenézni a szemébe és megbeszélni. És magamat ismerve mindenki másnál ezt is tenném, mert nem bírom a rendezetlen helyzeteket. Ő az egyetlen, akivel képtelen voltam épeszű ember módjára kommunikálni.
Asszem megbocsátom neki ezt a bunkóságot. Egyrészt mert még mindig nem szakadtam el tőle rendesen érzelmileg, másrészt meg mert csak nem leszek olyan bolond, hogy haragot őrizgetek magamban. Neki mindegy, nekem meg nem jó, akkor minek. De asszem ezzel vége is lesz.
Végülis ezt akarta erre vártam, nem?
De nagyon hülye vagyok.
http://www.youtube.com/watch?v=yCRqK8_w6EI&feature=related
2010 augusztus 2. | Szerző: mran
Azért az olyan igazságtalanság, hogy egy negyvenéves nő vénasszonynak számít, egy negyvenéves férfi meg “épp a legjobb korban van”. Pedig ebben a korosztályban lényegesen több “karbantartott”, vonzó nő van, mint férfi…
Méghogy vén hájas hal. Ezt sikerült a fejemhez kapni, ha nem is szó szerint így. Na jó, a korom adott és nézőpont kérdése sok vagy kevés, de nehogymár hibaként rója fel bárki… Meg hogy hájas? Hogy jön ez ide? Csak most sikerült végre megint feltornáznom magam ötven kilóra…
Persze lehet, hogy félreértem és nem nekem vagy nem úgy volt szánva, de ez azért nem annyira valószínű. Sajnos úgy néz ki, ez egy szándékos csúf gúnyolódás volt, nem más.
Végül abban maradtam magammal, hogy ha valaki hirtelen felindulásból sért meg valakit, az bocsánatos bűn, mindenki elveszti néha a fejét, de ha előre megfontolt szándékkal… az azért ronda dolog lássuk be. Ha valaki eltervezetten, direkte bánt mást az bizony szimpla rosszindulat, bármilyen sértődöttség vagy mittoménmi is az indítóok. Én pedig jóideje nagyívben és tudatosan kerülöm a rosszindulatú emberek társaságát…
Asszem elég nagyot tévedtem 🙁 Szomorúszomorú, de be kell látnom, a látszat csalt, vagy csak én voltam vak, sajnos az ember hajlamos a valóságosnál szebb lelkűnek képzelni azt aki érzelmileg megérintette. Azt hittem normálisan, sőt reméltem hogy szépen tudunk továbblépni, de ő nem volt képes rá, nem bírta ki, hogy ne döfjön vissza. Kár.
Na még egy kicsit fortyogok magamban, de mivel önbizalmam megint a régi, illetve hálistennek valami furcsa módon sokkal nagyobb mint régen (elég érthetetlen, de tény… egy pszichológus biztos megmagyarázná, hogy ez ugyan hogy a csudába sült ki ebből a történetből, ami nem volt más mint tömény frusztráció…), szóval már nem veszem nagyon a lelkemre. Majd szégyelli ő magát miatta, amikor átlép a következő stációba. Ha meg nem nem. Szándékosan megsértett emberi méltóságomban így innentől mindegy már. Sőt, tulajdonképpen segítség volt ez most nekem – ha rájössz, hogy rosszul ítéltél meg valakit, könnyebben elfelejted. Végülis már egyébként is nagyjából túl vagyok rajta.
Na mire ezt leírtam már nem is haragszom rá. Végülis gyarló ember – pont mint én.
De hülye vagyok.
2010 július 30. | Szerző: mran
Nem kedvelem amikor valaki az exére lebecsmérlő megjegyzéseket tesz. Pláne, ha nem is valamely tényleges hibájára, hanem a korára, külsejére tesz gúnyos megjegyzést. Kicsinyes bosszúállás amikor valaki lekezelően kibeszéli azt, akit egykor szeretett, aki valamikor fontos volt neki. Saját magát is minősíti vele, elvégre anno ő választott, senki nem kényszerítette.
Uramatyám, mekkora csalódás.
Kiábrándító.
2010 augusztus 8. | Szerző: mran
“S egy pár üveg sörtől
Majd mindenki elfelejti,
Hogy az lett, amit így
Pont nem akart itt senki.”
volt vagy 15 évvel ezelőtt de inkább régebben amikor egy buliba egy lány hozott egy kazettát valami lehetetlen nevű zenekar zenéjével, emlékszem Ilonának hívták a lányt és kicsit bosszantóan intelligens és művelt volt és nem is volt kedvem kedvelni emiatt és aztán beszélt valami Lovasiról akiről életemben nem hallottam, hogy milyen fantasztikus dalszövegeket ír nem is dalszövegek azok hanem versek és ki is kellene adni őket kötetben mert annyira jók és én mondtam hogy perszepersze biztosúgyvan de aztán betette a magnóba a kazettát és hiába erőltettem nem tudott nemtetszeni mert annyira ott volt és hát igen, a szöveg az tényleg nagyon és aztán már nem is volt annyira ellenszenves a lány és ez 15 évvel ezelőtt volt de inkább régebben, na azóta szeretem a kispálékat. Holnap megnézem őket még utoljára.
Oldal ajánlása emailben
X