:)

2010 augusztus 22. | Szerző: mran

nem hiszem hogy nagyon szétszórt lennék

biztos más is talált már rohadt uborkát a retikülje bélésében.

2010 augusztus 21. | Szerző: mran

Uram, háboruból jövök én,
Mindennek vége, vége:
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.

Nézd: tüzes daganat a szivem
S nincs, mi nyugtot adjon.
Csókolj egy csókot a szivemre,
Hogy egy kicsit lohadjon.

…

Nem harcolok és nem csókolok,
Elszáradt már az ajkam
S száraz karó a két karom már,
Uram, nézz végig rajtam.

Uram, láss meg Te is engemet,
Mindennek vége, vége.
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.

Ady Endre: Imádság háború után

No azért nem ilyen rossz a helyzet, már nagyjából megbékéltem a sorssal és kibékültem magammal is, jóideje nem vagyok antiszociális savanyúuborka és többnyire az ég is kék vagy legalább szürke és nem fekete, de azért még jól át tudom érezni a vers hangulatát 🙂

“Hülye voltál mondom magamnak majd ha ez elmúlik csak múlna már el nem is én vagyok ez már”

pedig már szinte teljesen elmúlt szinte,  mi a csudáért foglalkozom még mindig ennyit vele tényleg nemtom
önzőhiúmulyahülyemajom kedveskedvesdráganagycsillag denagyon tudtalak volna szeretni

Ui.  
Azelőtt azt hittem, hogy én aztán milyen nagy komoly felnőtt törpe
vagyok már, aztán tessék, rájöttem, hogy bizonyos dolgokban távolról
sem.  Csak mostanság kezdek növögetni felfele éppen ideje már lassan
megvénülök.

Jó
lesz ha felnőtt leszek akkor azt játszok majd amit szeretnék 🙂 Vagy
fordítva?  Akkor leszek “felnőtt” ha azt játszok már amit szeretnék?

Ja
és ha már nagy leszek akkor nem leszek sohatöbbé gyávanyúl sem, és ha
valakitől akarok valamit akkor nem csak várom a csodát hanem odamegyek
és megkérdem nem pedig azon agyalok hogy biztos csak félreértem és nem
örülne neki meg haragudna és ha odamegyek biztos csak szájatbiggyeszt
kinevet kigúnyol megaláz feldarabol megfőz vacsorára megesz betonba
kever majd plázát épít fölém. Vagy ilyesmi. Elvégre ezt szokták csinálni
nemszívesen látott emberekkel… vagy nem? Na jóvanna, tudom, hülye
voltam. Ezvan.

2010 augusztus 19. | Szerző: mran

Csenrézi

A tibeti buddhista hagyományban Csenrézi (szkt. Avalokitesvara) az együttérzés bodhiszattvája, aki az őseredeti természetünknél fogva mindannyiunkban benne rejlő önzetlen segítőkészséget, odafordulást, és a megkülönböztetés nélküli szeretet képességét testesíti meg, s hívja életre. A hétköznapi tudat számára istenség, akihez évszázadok óta imával fordul minden tibeti ember. Az elmélyült buddhista gyakorló számára azonban Csenrézi, a tudatunk tiszta természetében öröktől bennünk élő képesség mások önzetlen segítésére. Az összes lény között létező kölcsönös összetartozás (kölcsönös függés) mindent átható mély felismeréséből táplálkozik együttérzése ereje. A buddhista hagyomány szerint ezt a tudatállapotot hosszú gyakorlással lehet elérni, s ehhez a gyakorláshoz egy erre jogosult mester beavatása és áldása szükséges.

A tibeti buddhista hagyomány szerint a mindenkori dalai láma, így Őszentsége a XIV. Dalai Láma is az együttérzés bodhiszattvájának, Csenrézinek a megtestesülése.

 “Az
igazi együttérzés azon a racionális belátáson alapul, hogy minden
emberi lényt ugyanaz a belső vágy hajt, hogy boldog legyen és
felülkerekedjék  a szenvedésén, akárcsak engem. Akárcsak nekem, nekik
is természet adta joguk van kielégíteni ezt az alapvető törekvésüket.
Ha felismerjük ezt az egyenlőséget és közösséget, kialakulhat bennünk
egyfajta közelségérzés mások iránt. Ez az alap már szeretetet és
együttérzést hoz létre.”

2010 augusztus 19. | Szerző: mran

Őszentsége Tendzin Gyaco, a 14. Dalai Láma tanácsa ahhoz, hogy hogyan is lehet boldog valaki:

“Az ember azzal kezdi, hogy azonosítja azokat a tényezőket, amelyek a boldogsághoz vezetnek, és azokat, amelyek a szenvedéshez. Ha ezt megtettük, fokozatosan ki tudjuk iktatni azokat a tényezőket, amelyek a szenvedéshez vezetnek, és azokat gyakoroljuk, amelyek a boldogsághoz vezetnek. Ez a megoldás.”

Hát ennyi az egész. Pofonegyszerű :))))

De amúgy teljesen igaza van…

“Nagyon gyakran mi tartjuk életben saját szenvedésünket azzal, hogy gondolatban újra meg újra lepergetjük sérelmünket (…) Azzal az öntudatlan óhajjal tesszük ezt, hogy ha ismételten felidézzük a fájdalmas emléket, ezzel valahogy megváltozik a helyzet – ami persze sosem történik meg. Természetesen valami célt azért szolgál sérelmeink folytonos felemlegetése; egyrészt némi drámát, bizonyos szórakoztató elemet visz az életünkbe, másrészt kiváltjuk vele a többi ember figyelmét és együttérzését. Ám ez meglehetősen borsos ár azért, hogy szinte állandósul boldogtalanságunk. “

Még egy nagyon jó gondolat a számlálhatatlanból:

“Amikor félsz, gondolj arra, hogy mások is félnek”

Tényleg kötelező tananyaggá tenném a könyveit.

2010 augusztus 17. | Szerző: mran

segítsen már valaki

kérem szépen

légyszi, minél előbb ha lehet

ugye segít?

elhiszem, elfogadom és nagyon szépen köszönöm

2010 augusztus 16. | Szerző: mran

Fodor Ákosról írták: “Minden magyar költő közül ma talán őt idézik a legtöbbet. „Hordozható kivitelű”  verseiről azt tartják: segítenek élni.“

“Akire nagyon
sokat gondolok, az nem
fárad el ettől?!”

“Úgy szeretem, hogy
nagykabátban is vágynék
vele-aludni.”

“Ha gyűlölnél! de csupán nem szeretsz.
Fáj? Nem. A kínok kínos kínja ez.”

2010 augusztus 15. | Szerző: mran

nem vigasztal a más baja”

AzIstenverjemegeszta zegészet. (ez már saját).

“Ha közelebb van:
élesebben látni, hogy
elérhetetlen”

“Oda és azért,
amiről úgy tudom: nincs,
de érzem, hogy van.”

“Akire nagyon
sokat gondolok, az nem
fárad el ettől?!”

“Úgy szeretem, hogy
nagykabátban is vágynék
vele-aludni.”

“Ha gyűlölnél! de csupán nem szeretsz.
Fáj? Nem. A kínok kínos kínja ez.”

http://www.youtube.com/watch?v=e7BKnVbWKGQ

Ne nézd tovább, beteg vággyal ne nézd őt,
Aki másért olyan szép, nem teérted,
Hisz maholnap elfárad ifju térded,
S gyakran hajtod már kezedre nehéz főd:
Nem vár öröm, ha eddig elmulasztád…
/Tóth Árpád/

KV

2010 augusztus 15. | Szerző: mran

Egyszerűen nem bírom a lezáratlan dolgokat. Nemtom, másoknak szemmel láthatóan nincsenek ilyen problémáik. Én meg bármilyen ronda vitám volt valakivel, a következő adandó alkalommal odamegyek és normálisan megbeszélem a dolgot, és eddig ez be is vált. Utána ha nem is vagyunk jóban de normális a viszony. Van, aki szerint ez gyengeség, én nem érzem annak, nekem megéri, hogy ne legyenek hosszasan rendezetlen emberi kapcsolataim.

Azért így is akad egy-kettő, sajnos vannak olyan típusú emberek, akikkel nehéz boldogulni, akiknek élvezetet okoz a harag és a sértődöttség, merthogy remekül lehet sajátmagukat sajnálni közben, egyfajta kielégülést lelve a sérelmek újabb és újabb felemlegetésében és morzsolgatásában. Ezért erősen ragaszkodnak is ehhez az időtöltéshez, eszük ágában nincs azt feladni – velük sajnos nem lehet mit kezdeni, nekik más segítség kellene, többnyire egy új partner vagy egy jó dugás  – a tapasztalat szerint általában ezek közül valamelyik (ill. az elsővel többnyire együtt jár a második :)) igen sok problémát meg tud oldani 🙂

Szóval kicsit ideges vagyok, mert beette az agyamba magát a gondolat, hogy meg kell hívnom egy kávéra valakit, akinek esze ágában nincs kávézni velem, hogy pontot tegyek végre egy hosszú kifulladt mondat végére, különben még kitudjameddig rágódok rajta, az meg egyáltalán nem egészséges. (Jut eszembe tavaly nem mentem el a kontrollvizsgálatokra. Szeptemberben muszáj elmennem. Be vagyok eléggé ijedve, tavaly fene húzós évem volt, remélem nem csináltam bajt magamnak… )

Visszatérve már a találkozás gondolatától is pánikban vagyok, de sajnos ismerem magam, előbb-utóbb megteszem, mert mint említettem nem bírom a nem normálisan lezárt dolgokat, ez valami születési hiba nálam. Aligha lesz nagy sikere az ötletnek, odaát már ad acta a dolog, de most önzőzöm egy kicsit, ha neki  tökmindegy nekem meg ez kell a lelki békémhez, akkor túl kell esni rajta, egy kínos félórát igazán kibír minden felnőtt ember, szerintem neki is jobb lesz utána.

No mindegy, ezen még filózom egy darabig, lehet, hogy még távolodnom kell egy kicsit, hogy a közelébe mehessek, talán még korai, bár folyamatosan győzködöm magam, hogy már milyen jól túl vagyok rajta én is és szinte túl is vagyok, de az az apró szinte még eléggé fel tud néha kavarni. Vagy gyakran.

Fodor Ákost olvastam megint, annyira jók, nem bírom ki, hogy néhány aktuálist ne másoljak ide:

“Úgy szeretem, hogy
nagykabátban is vágynék
vele-aludni.”

“Oda és azért,
amiről úgy tudom: nincs,
de érzem, hogy van.”

“Ha gyűlölnél! de csupán nem szeretsz.
Fáj? Nem. A kínok kínos kínja ez.”

“Akire nagyon
sokat gondolok, az nem
fárad el ettől?!”

Ajjajjaj.
Beette az agyamba magát a gondolat, hogy meg kell hívnom egy kávéra
valakit, akinek esze ágában nincs kávézni velem, hogy pontot tegyek
végre egy hosszú kifulladt mondat végére, különben kitudjameddig
rágódok még rajta pedig már nagyon be kéne fejezni.

Már
a találkozás gondolatától is pánikban vagyok, de  tudom, hogy túl kell
esnem rajta. Időnként van ilyen, hogy tudom, ill. inkább érzem, hogy
valamit  muszáj megtennem. Mindegy, hogy logikus-e, sőt sokszor
egyáltalán nem tűnik annak, de egyszerűen kényszert érzek, hogy
megtegyem, mert biztos vagyok benne, hogy szükség van rá valamiért, bár
azt nem tudom, hogy miért. És próbálhatok kifogásokat találni meg
húzhatom az időt, amíg nem teszem meg, nem szabadulok. És utólag sosem
bánom meg, csak azt, ha mégsem tettem meg. Lehet, hogy ez ilyen hülye
duplarák-horoszkóp dolog, kicsit túlfejtettek a megérzéseim, csak
sokszor nem merek hallgatni rájuk.

Visszatérve aligha lesz nagy sikere az ötletemnek, de most önzőzöm egy kicsit, ha neki  tökmindegy
nekem meg ez kell a lelki békémhez, akkor essünk túl rajta, egy kínos
félórát kibír minden felnőtt ember. Meg szerintem nem is tökmindegy
neki sem, szerintem neki is jobb lesz, ha normálisan rendezzük ezt az
egészet. Ott akkor meg még utána kicsit lehet, hogy mindkettőnknek
vacak lesz, de hosszútávon azt hiszem jót fog tenni. És hát ha úgy
érzem szükség van rá, akkor biztos úgy is van 🙂

Azért
ezt még tologatom egy jóideig,  a héten  egyértelműen kiderült, hogy
még nincs elég távol ahhoz, hogy a közelébe mehessek 🙂  kell a
francnak a padló meg felmosórongy megint, szóval még várok egy cseppet.

2010 augusztus 15. | Szerző: mran

Nem érdemes harcolni az ellen, ami elkerülhetetlenül bekövetkezik.

´ Nem oda érkeztem, ahová indultam, hanem oda, ahová el kellett jutnom. ´

Douglas Adams

~
Ki vagy te, hogy bíráld az életet amit élek? Tudom, hogy nem vagyok
tökéletes, nem is azért élek, hogy azzá váljak. De mielőtt mutogatni
kezdenél, győződj meg arról, hogy a Te kezeid teljesen tiszták.. [Bob
Marley]

Hiánya: minden
elvesztése: hivatás:
jobb-rosszabb: kevés.

Nem hiszem Istent,
hanem tudom. Azt hiszem,
hogy ez kölcsönös.

Nem azt szeretem,
aki tetszik. – Az tetszik,
akit szeretek.

Már fáradt vagyok
megbocsátgatni – kérlek:
inkább ne bánts meg.

Szegény ellenség:
nem is akar rosszat – csak
több jót, magának.

Ami jólesik,
akkor sem árthat nekem,
ha belehalok.

Miről nem hiszed,
hogy fenn tudod tartani,
azt el is ejted.

Egyáltalán nem fontos, hogy milyen volt,
vagy, hogy milyen lesz
utolsó találkozásunk.
Csupán egy fontos:
A Találkozás Törölhetetlen Ténye.

Úgy szeretem, hogy
nagykabátban is vágynék
vele-aludni.

Oda és azért,
amiről úgy tudom: nincs,
de érzem, hogy van.

Jó volna végre
lenni vagy nem lenni: már
sok a kevésből.

Viszonyunk csonka,
míg – ha csak lélekben is –
búcsút nem vettünk.

Két méter fölött
mindegy: milyen mély a víz.
– Tudsz úszni, vagy sem.

Mi nyomtalanul
eltünt kint: belénk-szökve
rendezkedni kezd.

Ha gyűlölnél! de csupán nem szeretsz.
Fáj? Nem. A kínok kínos kínja ez.

Mind a ketten csak téged szeretünk.
Én is – te is.

Egyszer már megmondtam, hogy szeretlek!
– Majd szólok, ha változott a helyzet.

Minek utaznék,
mikor helyben is tudok
idegen lenni?

Szeretlek, mondom.
– Látod: már ez a nap sem
kelt s telt hiába.

Fölkereslek, hogy
ne kelljen rádöbbenned:
magamra hagytál.

– Akire nagyon
sokat gondolok, az nem
fárad el ettől?!

Még az sem kizárt,
hogy a céltábla nyilad
útjába kerül.

Sohasem fogod
megbocsátani nekem,
hogy nem szerettél.

Nagyon figyelj, mert a világot
teszed is azzá, aminek látod.

Most tanultam meg, hogy nem arra kérem Istent, hogy teljesítse azt, amit én elterveztem, hanem hogy segítsen megérteni, mi az értelme annak, amit ő tesz velem. Wass Albert

 “Mindenki maga irányítja sorsát; mi magunknak kell megteremtenünk boldogságunk okait. Csak mi tartozunk ezért felelősséggel, senki más.” (XIV. Dalai Láma)

–         Nem akarok hibát elkövetni, Gerry.
– Akkor sajnos rossz fajba születtél, édes.
(Utóirat: Szeretlek / P.S. I Love You című film)

 

“Több jó védekezési mód van a kísértésekkel szemben, de a legbiztosabb a gyávaság.” (Mark Twain)

 

“Ne mondd, hogy nincs időd semmire! A te napod sem rövidebb mint Michelangelo, Pasteur, Teréz anya, Leonardo da Vinci, Albert Einstein vagy Jézus napja!”

 

“Amikor olyan messzire mentél, hogy képtelen lennél még egy lépést megtenni, csak fele olyan messzire jutottál, mint amennyire képes vagy.”
(grönlandi közmondás)

 

 

Mahatma Ghandi:

Sosem tudhatod, milyen eredményei lesznek a cselekedeteidnek, de ha nem cselekszel, eredményük sem lesz.

 

Először magadban kell létrehozni a változást, amit a világtól követelsz.

 

A különbség a között, amit megteszünk és amire képesek lennénk, megváltoztathatná a világot.

2010 augusztus 13. | Szerző: mran

Mondjuk hogy jön a palackból a szellem, turbán pocak ahogy kell és felajánlja neked, hogy egyetlenegy döntésedet megváltoztathatod a múltban. Te választhatsz melyiket, de csak egyet, és vállalnod kell a változtatás minden következményét, ha jó, ha rossz, nincs visszaút, de hogy milyen irányban kanyarodik el az életed a korrigálás miatt azt nem tudhatod előre.

Hát, nem tudom bevállalnám-e. Most leginkább azt gondolom, hogy igen. Akkor is, ha utána sokkal rosszabb lenne.

Rájöttem, hogy mindig azt bántam meg ha mérlegeltem és úgy döntöttem rosszul. Ha az ember spontán,  az érzései szerint cselekszik, akkor akármekkora nagy hülyeséget is csinál, mégsem bánja meg utólag, mert valahogy olyan “igazi” amit tesz, bármilyen őrültség legyen is.

Olyan kis értelmetlen napok ezek mostanában. Jönnek, mennek, telik az idő. Nemrossz, nemjó, se völgyek se csúcsok. Teszed a dolgod ahogy kell, de minek. Érdektelen az egész. Totál nihil.

http://www.youtube.com/watch?v=e7BKnVbWKGQ