2010 augusztus 31. | Szerző: mran |

Johann Wolfgang von Goethe: Vándor éji dala

Csupa béke minden
orom.
Sóhajnyi szinte
a lombokon
a szél s megáll.
A madár némán üli fészkét.
Várj, a te békéd
Sincs messze már.

(Szabó Lőrinc fordítása)

még picit rágod a gittet forgatod a szádban mintegy megszokásból  de nem csípi már a nyelved csak cseppet keserű még de elmúlik majd ez is pontosan ahogy minden jelentéktelenné múlik az idővel pedig azthitted ezmost de tévedtél és te is hagytad nincsmiért; fogadd el nem marad belőle más csak némi szomorkás nosztalgia és extra cigaretták kátránya tüdődön mi alulhangolt éjszakákon néha visszatarthatatlan a mélyből felköhög.