2010 augusztus 26. | Szerző: mran |

Mert tudod rajtad kívül mindenkinek az lenne a legjobb, ha semmi sem változna, merthát gyerek szülők barátok lakás kocsi, de ez nem elhatározás kérdése, hogy most elhatározod és akkor visszaszeretsz belé csak mert ez a leglogikusabb és legkényelmesebb megoldás, ez egyszerűen nem megy így, ez nem észkérdés, nincsmittenni.

Végülis szereted te most is a magad módján mert amúgy jófej szimpatikus figura éppcsak nem úgy mint férfit éppcsak nem akarsz már vele élni, mert elmúlt és tudod hogy végleg, nem hiszem el hogy ő nem érzi. Hiszen évek óta nem működik, hányszor próbálkoztál hiába, miért most jött rá hogy fontos vagy neki amikor ő neked már nem az, már túl késő, előbb kellett volna, neked már nem kell és nem azért mert lenne más, tudod jól ha elmész egyedül maradsz kitudja meddig, de már azt sem bánod mert így meg egy nagy hazugság az egész.

Ebből nem jöhetek ki jól, vagy mások vagy magam számára ásom el magam, tessék, lehet választani. De csak nem élhetem le ezt az egy rohadt életemet úgy hogy nem szeretem. Vagy igen? Látok rá egy csomó példát, csak fogadjam el, hogy be kell állni a sorba? Vagy várjak még pár évet amíg a lányom felnő és akkor mondhatom, hogy megtettem a kötelességemet, felneveltem családban, akkor most már ugye mehetek? Vagy mi a fenét csináljak? El szabad válni tizenév házasság után csak azért mert már nem szereted a párodat? Hiszen amúgy teljesen jól működik minden, nincsenek veszekedések meg semmi, tudom hogy egy csomóan irigylik az életünket, azt hiszik harmonikus pedig csak üres és unalmas. Ahol nincsenek érzelmek ott könnyű békésen élni. Egy idegennel udvarias mindenki. Csak épp  minden nap meg kell erőszakolnom magam hogy úgy tűnjön minden rendben van pedig semmi sincs.