KV

2010 augusztus 15. | Szerző: mran |

Egyszerűen nem bírom a lezáratlan dolgokat. Nemtom, másoknak szemmel láthatóan nincsenek ilyen problémáik. Én meg bármilyen ronda vitám volt valakivel, a következő adandó alkalommal odamegyek és normálisan megbeszélem a dolgot, és eddig ez be is vált. Utána ha nem is vagyunk jóban de normális a viszony. Van, aki szerint ez gyengeség, én nem érzem annak, nekem megéri, hogy ne legyenek hosszasan rendezetlen emberi kapcsolataim.

Azért így is akad egy-kettő, sajnos vannak olyan típusú emberek, akikkel nehéz boldogulni, akiknek élvezetet okoz a harag és a sértődöttség, merthogy remekül lehet sajátmagukat sajnálni közben, egyfajta kielégülést lelve a sérelmek újabb és újabb felemlegetésében és morzsolgatásában. Ezért erősen ragaszkodnak is ehhez az időtöltéshez, eszük ágában nincs azt feladni – velük sajnos nem lehet mit kezdeni, nekik más segítség kellene, többnyire egy új partner vagy egy jó dugás  – a tapasztalat szerint általában ezek közül valamelyik (ill. az elsővel többnyire együtt jár a második :)) igen sok problémát meg tud oldani 🙂

Szóval kicsit ideges vagyok, mert beette az agyamba magát a gondolat, hogy meg kell hívnom egy kávéra valakit, akinek esze ágában nincs kávézni velem, hogy pontot tegyek végre egy hosszú kifulladt mondat végére, különben még kitudjameddig rágódok rajta, az meg egyáltalán nem egészséges. (Jut eszembe tavaly nem mentem el a kontrollvizsgálatokra. Szeptemberben muszáj elmennem. Be vagyok eléggé ijedve, tavaly fene húzós évem volt, remélem nem csináltam bajt magamnak… )

Visszatérve már a találkozás gondolatától is pánikban vagyok, de sajnos ismerem magam, előbb-utóbb megteszem, mert mint említettem nem bírom a nem normálisan lezárt dolgokat, ez valami születési hiba nálam. Aligha lesz nagy sikere az ötletnek, odaát már ad acta a dolog, de most önzőzöm egy kicsit, ha neki  tökmindegy nekem meg ez kell a lelki békémhez, akkor túl kell esni rajta, egy kínos félórát igazán kibír minden felnőtt ember, szerintem neki is jobb lesz utána.

No mindegy, ezen még filózom egy darabig, lehet, hogy még távolodnom kell egy kicsit, hogy a közelébe mehessek, talán még korai, bár folyamatosan győzködöm magam, hogy már milyen jól túl vagyok rajta én is és szinte túl is vagyok, de az az apró szinte még eléggé fel tud néha kavarni. Vagy gyakran.

Fodor Ákost olvastam megint, annyira jók, nem bírom ki, hogy néhány aktuálist ne másoljak ide:

“Úgy szeretem, hogy
nagykabátban is vágynék
vele-aludni.”

“Oda és azért,
amiről úgy tudom: nincs,
de érzem, hogy van.”

“Ha gyűlölnél! de csupán nem szeretsz.
Fáj? Nem. A kínok kínos kínja ez.”

“Akire nagyon
sokat gondolok, az nem
fárad el ettől?!”

Ajjajjaj.
Beette az agyamba magát a gondolat, hogy meg kell hívnom egy kávéra
valakit, akinek esze ágában nincs kávézni velem, hogy pontot tegyek
végre egy hosszú kifulladt mondat végére, különben kitudjameddig
rágódok még rajta pedig már nagyon be kéne fejezni.

Már
a találkozás gondolatától is pánikban vagyok, de  tudom, hogy túl kell
esnem rajta. Időnként van ilyen, hogy tudom, ill. inkább érzem, hogy
valamit  muszáj megtennem. Mindegy, hogy logikus-e, sőt sokszor
egyáltalán nem tűnik annak, de egyszerűen kényszert érzek, hogy
megtegyem, mert biztos vagyok benne, hogy szükség van rá valamiért, bár
azt nem tudom, hogy miért. És próbálhatok kifogásokat találni meg
húzhatom az időt, amíg nem teszem meg, nem szabadulok. És utólag sosem
bánom meg, csak azt, ha mégsem tettem meg. Lehet, hogy ez ilyen hülye
duplarák-horoszkóp dolog, kicsit túlfejtettek a megérzéseim, csak
sokszor nem merek hallgatni rájuk.

Visszatérve aligha lesz nagy sikere az ötletemnek, de most önzőzöm egy kicsit, ha neki  tökmindegy
nekem meg ez kell a lelki békémhez, akkor essünk túl rajta, egy kínos
félórát kibír minden felnőtt ember. Meg szerintem nem is tökmindegy
neki sem, szerintem neki is jobb lesz, ha normálisan rendezzük ezt az
egészet. Ott akkor meg még utána kicsit lehet, hogy mindkettőnknek
vacak lesz, de hosszútávon azt hiszem jót fog tenni. És hát ha úgy
érzem szükség van rá, akkor biztos úgy is van 🙂

Azért
ezt még tologatom egy jóideig,  a héten  egyértelműen kiderült, hogy
még nincs elég távol ahhoz, hogy a közelébe mehessek 🙂  kell a
francnak a padló meg felmosórongy megint, szóval még várok egy cseppet.