2010 augusztus 4. | Szerző: mran |

A csudába már megint milyen jó dolgokról maradok le csak azért hogy nehogy összefussak ott valakivel… úgy utálom ezt, a lányok persze mennek mindenhová,  ahová régebben én is mindig, most meg csak irigykedek… ez így annyira hülye dolog, most már míg a világvilág a kisszobában fogok üldögélni a földön a sarokban? Mindig az lesz ami most, hogy bárhová mennék először lecsekkolom, hogy vajon van-e esélye, hogy ott legyen, és ha igen kihagyom? Azért ez elég képtelen helyzet lássuk be… még egy picit bátorságot gyűjtök aztán asszem rendberakom.

De amúgy egyébként szerintem nem vagyok én különösebben buta, csak mint egy átlag szőke nő, fogom ám, hogy ezügyben mekkora nagy hülye vagyok, de ha egyszer engem ez nem zavar… és nem zavarok vele mást sem, nem ártok vele senkinek, erre azért vigyázok, már magamnak sem, akkor meg miért ne. Bennem tényleg megvolt a jószándék hogy haragudjak rá, sokat egyszerűsített volna a dolgokon, de ha egyszer nem sikerül… ha meg nem megy most mit erőltessem 🙂

Mindenki
azt őrizget magában amit akar és úgy ahogy jól esik neki. Ha itt lesz
az ideje úgyis magától eltűnik majd belőle. Nem kell már sok idő hozzá
és csendben  nyoma vész, ahogy a lufiból észrevétlen elszivárog a
levegő. Addig nincs baj amíg az ember nem szítja mesterségesen az
érzést, csak tudomásul veszi és elfogadja hogy hát ez bizony ittragadt,
itt van ha akarja ha nem, de nem terhel vele senkit, nincsenek irreális várakozásai vágyakozásai, és
közben azért a való világban él nem pedig valami rózsaszín elképzelt
álomködben. Épp csak néha szebben gondol valakire, mint logikus lenne.