learning to fly

2010 június 30. | Szerző: mran |

Egyszer olvastam egy történetet egy nőről, valami pszichológus írt róla. A nő egy társaságban találkozott egy pasival, jókat beszélgettek meg nevettek együtt, a nő pár óra alatt őrülten beleszerelmesedett, és biztos volt benne, hogy a férfi is ugyanezt érzi. Nem beszéltek meg semmit, másnap a férfi külföldre utazott hetekre, a nő pedig repesve várta, hogy mikor jön haza. Közben szerelmes verseket költött hozzá, hosszú el nem küldött leveleket írt neki, apró ajándékokat vásárolt, amit majd odaaad, éjszakákon át ábrándozott arról, hogyan folytatódik majd a szerelmük, ha visszajön álmai lovagja. Aztán visszajött. Megint találkoztak, és… és a pasi döbbenten nézett a nőre, amikor az átadta amit neki szánt. Nem értette az egészet, nem is tudta a másik miről beszél.  Persze, együtt töltöttek anno egy kellemes délutánt, mint ahogy egy csomó más emberrel is, de semmi több. Fel sem merült benne, hogy a nőnél valami más is elindult. Fogalma sem volt róla, hogy a nő közben miket fantáziál róluk meg az ő ún. kapcsolatukról… Rendkívül kínos helyzet volt mindkettejüknek, a nő összeomlott utána. Hónapokba telt, mire kiheverte a saját túlműködő fantáziája miatt átélt hatalmas csalódást, pszichológus kellett, hogy talpra álljon.

Veszélyes dolog, ha nem jól értelmezünk jeleket. Az érzelmek sokszor átírják a racionális érveket, és olyan illúziókba élheti bele magát az ember, amelyeknek köze nincs a valósághoz. Ezek az illúziók persze pont emiatt előbb-utóbb szétrobbannak, és igen fájdalmas sebeket okoznak a szilánkok.

Más oldalról megközelítve viszont: illúziók és álmok nélkül mit ér az egész? Mindig két lábbal a földön, szigorúan mérlegelve mindent? Ez jó, ez rossz, hideg, meleg, szabad, nem szabad. Mindig elemezzük ki, van-e “értelme” lelkesedni valamiért és ha nincs vessük el? Szomorú, sivár világ lenne.

Persze, a középutat kellene megtalálni. Repülj, de vigyázz: csak olyan magasra, ahonnan még biztonságban vissza tudsz térni a földre, nagyobb sérülések nélkül.  Csak éppen repülés közben agyadat egy laza mozdulattal offra kattintja a szabadság-szerelem érzéki adrenalinlökete, ez a ritkán megélt  és semmivel nem csereszabatos érzés, így igen nehéz kontrollálni magad, azt mondani: eddig, ne tovább, itt már vége az égnek és kezdődik az űr – ehhez már némi bölcsesség  vagy  élettapasztalat szükségeltetik.

Nos, én sem bölcs nem voltam, sem tapasztalt.  A szilánkokat  nagyjából kipiszkáltam a konyhakéssel, némi heg megmaradt.

Nembaj. Megérte. Inkább néha zuhanjak le minthogy ne repüljek.

http://www.youtube.com/watch?v=xb-Nacm-pKc