2010 június 8. | Szerző: mran |

06.08.

Déltájt felhívott a férjem, hogy mikor érek haza, mert olyat talált ki vacsorára, amihez én kellek. Elméletileg fél hatig dolgozom, de általában csak fél 8-8 felé érek haza. Mondtam neki, hogy hazafelé még benézek  anyukámhoz pár percre, utána pedig be akartam ugrani Erika barátnőmhöz, hogy elmeséljem neki a hétvégi kinezes meg a mai beszélgetéses élményeimet. Azt mondtam, hogy 8 felé otthon leszek, pedig tudtam, hogy egy órába nem fér bele anyukám plusz az élménybeszámoló, vagyis ez utóbbi vagy elmarad, vagy csak valami rövid felszínes gyorsanelmesélem típusú lesz. De ha nem érek 8 felé haza, akkor túl későre csúszik a vacsora. Mérges voltam a páromra, mert nagyon szívesen kibeszéltem volna a gondolataimat a barátnőmnek, de hát első a család.

A párom amúgy örült, hogy találkozom a barátnőmmel, mert most éppen kocsivásárlás előtt állunk, és már napokkal ezelőtt megígértem neki, hogy visszakérem tőlük azt a pénzt, amit kölcsönadtunk nekik pár hónapja. Pedig tudom, hogy nem fogom visszakérni, a benti céges dugikasszából fogom kivenni átmenetileg (ez simán megoldható és nincs belőle gond), és azt mondom otthon, hogy megadták. Nem fogok szólni nekik, hogy adják már vissza. Erikát születése óta ismerem, ő a legbizalmasabb barátnőm. Tudom, hogy vissza fogják adni, amint tudják, mi pedig meg tudjuk oldani az autóvételt enélkül is, csak tartalékunk alig marad, és ettől a férjem hidegrázást kap. Nem kenyérre kell. Majd ha kenyérre kell, akkor szólok Erikának, hogy adja vissza, ha tudja.  Ha meg nem tudja, akkor odaadtam ajándékba. Ez csak pénz, nem tudom miért kell ekkora ügyet csinálni belőle. De a férjem a bátyámnak kölcsönadott pénzeket is úgy számontartja, mintha bankba tette volna. Kifejezetten zavar, amikor pénzdolgokról beszél és előre másfél évre beosztja amit még meg sem kerestem. Pedig amúgy nem szoktam hazudni neki, de most fogok.

06.09.

Meghallgattam azt a zenét, amit szülinapjára küldtem Neki. Olyan derűs nyugalom, béke amit a zene sugároz, mert ezt kívánom neki, hogy lókedvű meg boldog legyen megint, mert szegénynek jól felbolygattam az életét meg a lelkét, sok kellemetlen percet okoztam. De most, miután ezt végiggondoltam már eszembe jutott az is, hogy tulajdonképpen szabad választásából játszotta ő is ezt a játékot, nem én erőszakoltam rá, sőt, és hogy ő pont annyira belegyalogolt az én lelkembe, mint én az övébe, a kellemetlen percekről már nem is beszélve 🙂 Azért remélem örült neki kicsit.

Két kolléganőm kb. 8 perce egymás frizurájáról beszél. Megőrülök tőlük. A fejemre tettem a fülhallgatót, végighallgattam egy jó hosszú számot. Aztán mégegyszer, de  még mindig beszéltek és még mindig ugyanarról, legalábbis nekem úgy tűnik. Mi a fenét lehet ennyit beszélni egy hajvágásról? Sikítani tudnék tőlük. Rengeteget tudnak beszélni totál érdektelen témákról. Gondolkodtam hátha az a baj, hogy én nem veszek részt a beszélgetésben, de nem, nem is akarnék részt venni. Sztem ez a téma háromperces, nem 12.

06.10.

Nevetséges dolog, de megőrülök attól, ahogy a párom a fogát mossa. De annyira, hogy ki kell jönnöm a fürdőszobából. Pontos menetrend és ütem szerint mozgatja a fogkefét, mint egy gép, pont úgy és addig, amennyi kell, terv szerint, nem ám úgy összevissza, csak semmi felesleges mozdulat, és természetesen tíz éve ugyanazt a típusú fogkrémet használja, amiből persze mindig van tartalék a szekrényben.  Lehetőleg kettő. Az esszenciája annak, ahogy mindent csinál. Ma megint ki kellett jönnöm a fürdőszobából.

06.13.

Mindig arról beszél, hogy mit kell csinálni. Vásárolni, főzni, elintézni, felhívni. Kommunikációnk kétharmada kb. erről szól. Ha hozzám szól, már van egy alapfeszültség bennem, hogy megint mit nem csináltam meg. Mindent túl komolyan vesz, túlszervez. Persze, valakinek kézben kell tartani a dolgokat, lehet, hogy én meg túl laza vagyok, én úgy vagyok vele, hogy úgyis lesz valahogy, mit kell idegeskedni előre. Talán akkor is lesz ebéd vasárnap, ha szerdán nem beszéljük meg, hogy mi lesz az és mit kell hozzá venni. A nyaralásról is az jut eszébe, hogy mi mindent kell még tenni, venni, elintézni. Nem lelkesedik, hanem úgy csinál, mintha a nyaralás is egy feladat lenne, amit jól kell végrehajtani. Teljesen le tudja törni az én lelkesedésemet is.

06.14.

Vettünk egy új kocsit, meg kell csináltatni az eredetiségvizsgálatot. Múlt héten már elmentem, megcsináltattam a régi autóra. A héten majdnem minden nap volt valami programom estére, reggel meg csak 9-től dolgoznak, és mivel én is, így reggel nem tudok menni. Nem hiszem el, hogy a férjem képtelen elvinni. Minden nap fél 5-kor végez a munkahelyén, és soha nem megy sehová, nem csinál semmit, legfeljebb elmegy konditerembe. Bár azért ő is csinál valamit, most is felhívta a szervízt és megbeszélte nekem az időpontot… az összes ismerősömnél a férfiak intézik az ilyesmit. Na most már keddre is van programom, végülis addig se otthon ülök.  

06.20.

Társaságban egyetemekről, felvételikről, ilyesmiről beszélgettünk. Este a férjem azt mondja: ha nyerne a lottón, vagy esetleg majd nyugdíjas korában, lehet, hogy elmegy valami egyetemre, történelmet tanulni (ez nagyon érdekli, és sokat is tud róla). Úgy ráförmedtem volna: miért nem most? Miért kell mindennel várni egy másik időpontra, ami majd optimális lesz minden szempontból ahhoz, hogy bármit csináljunk? Ilyen úgysem lesz, aztán a tervből sem lesz semmi. Mindig ez van. Ez történt a lányom nem létező testvérével is: valamire mindig várni kellett, ami után majd persze, legyen testvér, csak még nem most. Persze nem lett. Este ugyanez: lányom megint szóbahozza, hogy akkor beszéljük meg a görkorcsolyát, hogy kaphat-e, mert szeretne. Férjem erre: ezt ne most beszéljük meg, amikor mindenki fáradt meg nyűgös. Miért? Mi van ezen olyan, amit ne lehetne megbeszélni itt és most, hanem csak majd valamikor máskor??